Likaskő Olasztelek

Olasztelek határában, közel a felsőrákosi úthoz, egy lapos kőkúp tűnik az arrajáró szemébe, mely élénken kiválik a lapos rét füves, zöld színéből. Egy erősen meszes, vasas forrás évezredes lerakódása hozta létre a kis dombot, amelynek a teteje szenteltvíztartó medence módjára kimélyített. Ez a forrásnak a helye s ettől a tetőn levő mélyedéstől nyerte a Likaskő nevet. Orbán Balázs szerint B. Rauber Nándor, dr.Simonffy ásatták ki 1860-ban az addig eltakart forrást s akkor abban vastag cserép darabokat, rézlemezeket stb. találtak. (1).

Vargyas unitárius, és Bethlen Gáborról, Erdély nagy fejedelméről, ki tudvalevőleg lelkes kálvinista volt, csak annyit jegyzett meg magának, hogy szeretett fürödni errefelé. Sok baja volt a fejedelemnek a gyomrával, veséjével. Köszvény is gyötörte, s bármit rendeltek neki a morva, talján meg zsidó orvosok, semmi más nem használt, csak a székely borvíz. Ez a különös, pezsgő savanykás ital, amely fürdésre is jó, de már a szaga is gyógyít. A község előtt, már a száldobosi határban, ma is van egy regényes külsejű ósdi borvízfürdő. Oda indultam el, hadd keressem meg Bethlen Gábor nyomát, no meg azért is, mert engem is bánt egy kis csúz.

Alszegben találkoztam egy gazda-ismerősömmel, aki székely szokás szerint iparos is, kereskedő is egyszemélyben, ráadásul Erdővidék minden titkában jártas. Tőle tudtam meg, hogy a mai fürdőbe ugyan hiába igyekszem, nem az volt a fejedelemé.

- A Betlehem feredője nem a száldobosiakén van -- mondotta némi szemrehányással -, hanem itt, a vargyasi részen. A Likaskő, az az! Azt keresse meg!

Túl a felsőrákosi úton, már a Kormos patakára dűlő tagban, meg is találtam a híres forrást. Csak úgy hirtelen, a mező közepéből emelkedik ki a Likaskő, jó térdmagasságra. Olyan ez a szürkés kő, mintha kút kávája lenne: közepén a forrás átláthatatlan, kékeszöldes vize. Fortyog és pufog egy kissé, lefolyása frissen csillámlik, és ásványlerakódásait nyomon követhetjük jó néhány lépésnyi távolságba. Ott egy kis zsombék (Dudáné párnájának hívják itt az ilyen lágy, süppedő részt), s a víz eltűnik benne.

Itt keresett tehát gyógyulást a nagy fejedelem. Megkóstoltam a vizet, felállok. 0lyan vadzöld, erős színe van ennek a tájnak! Körben-karéjban a hegyek, tágas a lapály, füzesek árulják el az Olt felé siető patakot. Vajon változott-e itt valami Bethlen Gábor óta?

A vargyasi és az olaszteleki kastély már akkor is állott dölyfösen beburkolódzva kőfallal kerített fenyvesek árnyékában. Felsőrákos és Száldobos sem másulhatott sokat, éppen csak piros cserép került a faházakra. Ha kitekintett fürdősátorából, mindkét falu tornyát lát­hatta a fejedelem, még akkor is, ha igaz, hogy nádas hullámzott a mai kaszálók és kukoricások helyén.

A Likaskőtől taposott ösvény vezet ki az útra. Szekér közeleg, megrakva répalapival. Köszönök a szekér gazdájának, kérdem, isszák-e a Likaskő vizét? A gazda a fejét rázza, s a lapi tetejéről sértődve szól le az asszony:

- A magunkét isszuk!

Száldobosiak. Itt a vérében van mindenkinek századok óta, hogy mihez van jussa, mihez nem. A Likaskő a báróé. Az ő cselédei élnek vele. Száldobosnak saját borvízforrása van. Nem is egy. Van, amelyikből igyanak, aztán ott van a mai fürdő. (2)
 

Ezen gyógyforrás több századig rejtőzött a föld keblében; lerakódása képezte a réteges sziklacsúcsot, mely oly féltékenyen fedé e forrást, s mely geológiai tekintetben igen nevezetes képződést mutat. Hogy e forrás régen használatban volt, kitetszik onnan, hogy, felásatásakor abban hüvelyk vastag (talán római korból való) cserépdarabokat, alaktalan rézlemezeket, s nagymennyiségű kövesült fenyőfacsapokat találtak. Felfedezői e forrásra akarják azon dicsőséget ruházni, hogy nagy fejedelmünk, Bethlen Gábor itt fürdött volna, s azért azt Bethlen-forrásnak keresztelték.

A néprege e kőről azt tartja, hogy azon sziklavéső, vagy malomkő lenne, mellyel a 32 bűvös kakas a Rikán átvonuló Kakas-barázdát árkolta; de munkájukban a hajnal által meglepetve itt átrepültökkor műszerül használt kővésőjöket leejtették. (3)