Vasvári Pál sirja

Te pedig ifjú vezér! S veled együtt pihenő bajnokaid, kik onnan a kékellő égből, a fényes napsugárban ránk pillantatok, fogadjátok el hálaáldozatunkat, s nyugodjék meg halhatatlan lelketek azon tudatban, hogy az eszme, melyért haltatok, él – s kik azon eszmét szolgálják s érte élni-halni készek: élünk mi is – és zendítjük hamvaitok fölött a dalt:

„Megfogyva bár, de törve nem

Él nemzet o hazán!…”

A Szabó Samu beszéde után a jelenlevők a Szózatot énekelték el. Távol a világ zajától a természet szent templomában, mély benyomást tett ez ünnepélyes óra minden jelenlevőkre. A fenyő lombok susogásában mintha Vasvári szelleme nyilatkozot volna helyeslőleg. Az ünnepély a pogány magyarok ligeteiben tartatott istentiszteleteihez hasonlított.

Az oda sereglett havasi nép, a kirándulók fuvarosai és szolgái s a fát szállító oláh szekeresek megilletődve állottak meg az út két oldalán, leemelt föveggel tiszteletteljes áhítattal hallgatták az éneket, beszédet és zenét. A móczoknak arczán meglátszott, hogy egy új, bennük eddig még nem …? ismeretlen érzés keletkezett a pillanat hatása alatt. Keveset értettek a dologból és csodaszerű volt ott előttük a jelenetből minden. Nem láttak, nem sejtettek ők soha effélét a havason.

Az ének végeztével Szabó Samu inditványára minden jelenlevő egy követ tett arra a helyre, a hol a szabadsághős szobra fog állani. Pár pillanat alatt formásan felemelkedett a kövekböl felrakott ideiglenes emlék, s a nők nyakuk körül és kalapjaikról leoldották az utközben készitett zöld füzéreket és nyomban meg is koszoruzták ezt a rögtönzött emléket.

Félkörbe álltak azután az emlék körül s a Vasvári helyét Dunky Ferencz le is fényképezte.

Kuszkó István, az ereklye muzeum őre azután négy pontba foglalt inditványt tett, melyet a társaság tagjai egyhangu helyesléssel fogadtak el.

Ezek az inditványok a következőkből álltak:

„1. A mai ünnepély úgyszólva magától alakult, domborodott ki s az együttérzésből fakadó lelkesedés impozánssá tette. Ne hagyjuk tehát nyom nélkül elenyészni, hanem minden évben a Vasvári évfordulója napján, ha viszonyaink és körülményeink engedik, jelenjünk meg ezen a helyen és ismerőseinket is birjuk reá a megjelenésre s tartsuk fenn a mai ünnepet.

2. Ezt a helyet, a hol vagyunk nevezzük el „Vasvári hely”-nek.

3. Minden jelenlevő egy gyüjtő ivvel igyekezzék kőre és körülményei szerint a „Vasvári emlék”-re gyüjteni.

4. Addig is, a mig állandó emlék lesz, a közelben lakók kéressenek fel egy fakereszt felállítására ezzel a felirattal:

ITT ESETT EL

VASVÁRI PÁL

1849. JUL. 13.

Ez ideiglenes emlék, hogy a havasi nép által annál nagyobb tiszteletben tartassék, akár katholikus lelkész, akár pópa által felszentelendő.

Ugyancsak a közel lakók az erre járókelőket figyelmeztessék és szoktassák rá arra, hogy mindenki elhaladtában egy-egy követ tegyen minden alkalommal a ma megkezdett halomra.” (1)
 
 
 

Ott fenn a felhők csókolta a havas tetején pár szerény, durva kődarab van egymásra halmozva. Az idegennek szemébe sem ötlik, ugy fest, mint egy közönséges kőrakás. Pedig e kőrakás alatt titáni szabadságharcunk néhány névtelen s egy kiválóan jeles bajnoka, Vasvári Pál földi részei vannak egybegyűjtve, amennyire ezt az utókornak megállapítani lehetett. Akkor nem igen volt idő s alkalom arra, hogy egy hősi halált szenvedett bátor, mindössze pár főből álló mártír csapat porladozó csontjainak helyét megjelöljék.

Szabó Samu indítványára minden jelenlevő egy követ tett arra a helyre, a hol a szabadsághős szobra fog állani. Pár pillanat alatt formásan felemelkedett a kövekből felrakott ideiglenes emlék, s a nők nyakuk körül és kalapjaikról leoldották az útközben készített zöld fűzéreket és nyomban meg is koszorúzták ezt a rögtönzött emléket. (2)